Magyarországon átlag 20 percenként hal meg valaki olyan betegségben, amelynek közvetlen vagy közvetett okozója a dohányzás, és sajnos ebbe beletartoznak a passzív dohányzás áldozatai is. Márpedig létezik káros hatások nélküli dohányzás (hacsak a nikotin szervezetre való hatását nem nézzük) is, ráadásul egy elektromos kütyü a megoldás. Ez az E-joy:
A szerkezet az ampullában lévő folyékony nikotint porlasztja el, és hevíti magasabb hőfokra, ezáltal a dohányzás megszokott kellékeit (magas hőmérsékletű füst) is szimulálva. Az egész persze inkább néz ki szivarnak, mert a benne lévő eszközök mégiscsak helyigényesek.
Ami tetszik:
- Nincs káros hatású fűst! Én mint passzív dohányos, nagyon tudok haragudni a velem egy légtérben dohányzókra, hiszen nyiltan semmibe nézik mások egészségét.
- Nem is túl drága, netes árlistán úgy számolják, hogy egy doboznyi cigarettát helyettesítő ampulla mennyiség 355Ft csak.
- A nikotin-adagolás szabályozásával akár a leszokásban is segíthet.
Ami nem tetszik:
- Kicsit nagy darab, és súlyos is, rádásul a szájból kilógó rész végén van az elem, ezáltal talán megszokást igényel a használata.
- Nem túl szép kivitelezésű, a szipka is kicsit furcsa, a végén lévő "parázs-szimulátor" meg kicsit nevetséges.
Vennék?
Nekem nincs rá szükségem, így én NEM, de nagyon jó lenne, ha jobban ismertté válna ez a termék, én legalábbis örülök, ha egy kis reklámot nyújtottam neki a blogom keretein belül.
Egy újabb égetően fontos probléma megoldásához nyújt segítséget a számítógép, illetve annak USB portja. Vége a tompa hegyű ceruzák korának, felvirradt a hegyes ceruzák napja! Na, tulajdonképpen a következő tárgy egy ceruzahegyező (gondolom elég sok embernek volt/van tekerős hegyezője, ez olyasmi), amit motor hajt, az energiát pedig USB portról szedi. Az iPod korszakban mi más is lehetne a neve ha nem iSharpener.
A technikája nem különleges, egy egyszerű kézi hegyező van beleépítve, és azt forgatja a motor. Ennél már 15-20 évvel ezelőtt is láttam technikásabb megoldású kézi tekerős eszközt...
Ami tetszik:
- A ceruzahegyező néha jól jöhet az asztalon, de embere válogatja, én például ceruzát ritkán használok, inkább golyóstolat.
- Elemmel is működtethető (stílszerűen 4db ceruzaelemmel)
Ami nem tetszik:
- Ilyen kivitelben létezik csak elemes működtetésű is, amilyen ritkán használja az ember, ez bőven elég is, így az USB port feleslegesen van lefoglalva.
- Az ürítése nehézkes, ha ki akarjuk a forgácsokat vinni a szemétbe, akkor az egész hegyezőt kábelestől vinni kell.
- Csak egy japán oldalon láttam árulni, így valószínűleg egyébként is beszerezhetetlen.Vennék?
Valószínűleg NEM, nem túl hasznos és amúgy is egy ritkán használt eszköz lenne.
Sajnos azok közé tartozom, akiknek eléggé megkeseríti az életét a rendszeresen visszatérő migrénes fejfájás (azért szerencsére ez nálam csak átlagban 1-2 hetente jelentkezik), így érdeklődve olvastam egy 2006-os cikket, amiben mágneses impulzusos technológiával próbálják a fejfájást kezelni. Ez önmagában nem lenne elég, hogy erre a blogra kerüljön, de a kutatók előálltak egy kézi készülékkel is, ami bár elég nagynak tűnik, de nem egy szoba nagyságú berendezés akkor se.
Az eszköz persze még nem végleges, most még elég furcsának néz ki, ráadásul hosszabb tesztelési periódus kell, hogy várjon rá (gondolom ez jelenleg is tart), és még valószínűleg ez az eszköz se fogja 100%-ban megoldani mindenkinek a problémáját.
Ami tetszett:
- Gombnyomásra eltűnő fejfájás... maga lenne az álom.
Ami nem tetszett:
- Bár most még kár véleményt nyílvánítani az eszközről, de jelenleg nagyon bumfordi (ezen persze majd az orvosi műszergyártók dizájnerei segítenek), na meg az a zöld billenőkapcsoló... :)
- Remélem valamilyen módon kisebb kivitelben is összejön, mert ez így még nagy. Nehéz lehet még tartani is, de magunkkal is csak nehezen vihetjük.
Vennék?
Ha egyszer összejön a végleges és hazánkban is kapható lesz remélhetőleg nem horribilis összegért, akkor IGEN, nekem sokat segítene.
Az optikai modding szerelmeseinek itt van a következő tárgy, ami világíthat, a számítógép tápkábele.
Nem egyszerűen csak világít, hanem a fényereje utal a pillanatnyi áramfelvételre is. Emellett még időnként pulzál is. Nagyon szép, végre van ilyen is...
Ami tetszett:
- Nagyon semmi, én kifejezetten nem szeretem, ha mindenféle fények vilódznak a sötét szobában, engem idegesít. Viszont abban az ötletben, hogy a pillanatnyi fogyasztásra utal a fényereje, talán még van is egy kis ráció, de nem hiszem, hogy ez egyébként sok embert izgatna.
Ami nem tetszett:
- A számítógép (főként a tápegység csatlakozója) általában nincs szem előtt, így maga a kábel is valahol hátul elrejtve lesz vezetve, tehát eleve felesleges, hogy világítson.
- De jó, még pulzál is? Na valószínűleg ez - rajtam kívűl még - nem kevés embert zavarna.
- Egyrészt az se biztos, hogy beszerezhető normális áron, másrészt azt se tudom megmondani, hogy a Magyarországon használt schuko szabványnak megfelelő csatlakozóval is kapható-e.
Vennék?
NEM, le a világító vackokkal. :D
Annak idején - úgy emlékszem - egyes ASUS kártyákhoz járt egy szemüvegszerű kijelző, amely ráadásul szoftveresen 3D-s képet állított elő. A két lencse a monitor képfrissítési frekvenciájának a felével mehetett, így egy elég szembántóan vibráló eszköz volt, nem is hiszem, hogy túlzottan elterjedt volna.
Maga az ötlet viszont nem rossz, vagyis hogy egy szemüvegszerű eszközzön keresztül kapjuk a videó információkat az eszközöktől (ez az eszköz valószínűleg valami videó (vagy kép) lejátszásra alkalmas eszköz lesz, mondjuk iPod Video). És hogy mivel fogunk látni is valamit? Ilyen eszközből meglepően sok van, én most a Icuiti DV920-as eszközére találtam rá a neten, ami ráadásul az átlagosnál kicsit jobb tulajdonságokkal rendelkezik.
Ami tetszett:
- Jó a felbontása (640x480 az ilyen eszközöknél megszokott 320x240 QVGA felbontáshoz képest).
- Csak te látod a filmet/képet (filmnézők-leselkedők 1:0).
- Füllhalgató is van beleépítve.
- Annyira nem is néz ki furcsán. :)
- Van 3D képalkotási lehetőség, ha megfelelő a forrás.
Ami nem tetszett:
- Az alapötlet jó, de ezt az eszközt mondjuk buszon utazva lehet használni, még sétálni se lehet vele, hiszen eltakarja a szemet.
- A külön doboz (ami a kezelőszerveket és az akkumulátort tartalmazza) nehézkesebbé teszi a használatát.
Vennék?
Tulajdonképpen nincs semmi eszköz amivel használni tudnám, de ha lenne, akor is csak TALÁN, mert kevés alkalommal tudnám kihasználni, az ára pedig nem kevés (közel 100e Ft, ha jól számolom).
Reggelizés közben jön valami, amit ki kéne myomtatni? Nincs kéznél csak a kenyérpirító? Akkor fellélegezhetünk, itt a megoldás a Zuse Toast Printer képében (sajnos a gyártó cég honlapja jelenleg nem elérhető).
Azért az előbb vázolt esetre ez mégse lenne megoldás, a felbontása egy régi mátrixnyomtatónál is gyalázatosabb. Amúgy nekem nem teljesen világos a működése, nem a minták kenyérre égetése, hanem az, hogy mivel programozom, hogy milyen képet szereznék kapni. Van talán egy szoftvere, ami képeket küld mondjuk USB-n keresztül...?
Ami tetszett:
- Érdekes és vicces, ezzel az eszközzel a neten árult Jézus és Mária pirítósok értéküket vesztik.
- Akár rövid szöveges üzenetet (SMS...) is hagyhat az anyuka a gyereknek/férjnek.
- Falra szerelhető.
Ami nem tetszett:
- Két szín van csak, magyarán vagy megégeti a kenyeret, vagy nem.
- Rossz a felbontása, de az alapanyag miatt nem is várhatunk egyébként se sokat.
- Gondolom mint kevéssé fogyó vicces eszköz, elég drága lehet.
Vennék?
NEM. Minek arra a kenyérre képet rakni, amit egy percen belül befalok. Lehet, hogy valahol ez még hasznos is lehet (mit tudom én, mondjuk szállodában a szálloda logóját égetni a pirítósra), de egyébként szerintem megint csak egy felesleges termékkel gazdagodott a világ.
Mai témánk a kihasználatlanul hagyott 5,25" számítógépház bővítőhelyek célszerű és hasznos (bár ezt ki-ki döntse el maga :) ) felhasználására tesz javaslatokat. Mivel ismét több tárgy lesz, így a bejegyzés végi értékelésem elmarad.
Egy teljes értékű kazettás magnót kapunk, ha ezt a tárgyat beépítjük. Más kérdés, hogy kazettát se láttam már vagy öt éve, bár valahol még vannak kazettáim... Ami előnye van, hogy nem csak kazetta lejátszásra alkalmas, hanem külső hangkártya csatlakozóval, és a hozzá adott szoftverrel oda-vissza lehet konvertálni a zenei anyagainkat, így van esély régi, csak kazettán lévő számok digitalizálására is.
2. PC 12V Cigarette Lighter Adapter Kit
A következő eszköz dohányosoknak jöhet jó, főleg, ha a számítógép előtt is sokat dohányoznak. Ezzel az eszközzel nem lesz gond, ha nincs kéznél az öngyújtó vagy a gyufa, mert egy autós szivargyújtót kapunk a számítógépbe.
Ez mondjuk már szerintem a nagyon agyatlan kategória... Miért állna neki bárki is kis süteményeket sütni a számítógépében? Vagy a női felhasználókra gondoltak? Mindegy, ilyen is van.
4. Cigarette Lighter & Cup Holder
A 2. eszköz kiegészítése egy pohár/üveg tartóval. Valamivel több haszna van, ha már elfoglal egy helyet.
5. Multimedia Speaker 1 / Multimedia speaker 2
Ezek talán hasznosabb eszközök, egy kis, sztereo hangszórópárt kapunk a számítógépházba velük. Nem is amiatt hasznosak, mert milyen jó szólnak, hanem a helyhiányban szenvedőknek jöhet jól, hiszen se a hangfalak nem foglalnak helyet, se a kábelezés, mert az megoldható a gépen belül. A második kicsit pofásabb is talán, ráadásul kismértékben forgatható a helyén.
Ezeken kívűl elég sok mindent lehet találni még persze, de én olyasmiket kerestem, amik kicsit meghökkentően hathatnak egy számítógépházban. Mert vannak fan-controllerek meg 7in1 kártyaolvasók esetleg hangkártyák, alaplapok kiegészítő paneljei (vagy nekem a tápegységhez járt egy panel), de ezek mégicsak kevésbé gadgets kategóriák.
Gondolom sokakkal előfordult már, hogy valami nem kívánatos történt a monitoron (fagyás, főnök megjelent a hátunk mögött, egyszerre 200 zerg jelent meg a frissen felépített bázisunknál), ilyenkor jól jöhet egy olyan multifunkciós gomb a billentyűzeten, ami ugyan nem csinál semmit, de legalább olyan, mint egy nagy piros leállítógomb a veszélyes üzemű gépeken. Ez lenne a Panic Button.
Ez a gomb viszont biztosan nem fog csinálni semmit, ugyanis csak egy kis műanyag alkatrészről van szó, amit a talpán lévő ragasztóval bármilyen szabad területre rögzíthetünk a billentyűzeten.
Ami tetszik:
- Vicces.
Ami nem tetszik:
- Ahoz képest, hogy nem csinál semmit, elég jól megkérik az árát, bár egy poénnak azért még elmegy.
- Nem biztos, hogy a billentyű dizájnja illeszkedni fog a billentyűzet többi gombjához, mind méretben, mint kialakításban lehet eltérés (még a képen is látszik).
Vennék?
- Ha lehetni itthon kapni, tehát nem kellene külföldről hozatni, akkor TALÁN, poénosan nézne ki a billentyűzeten.
Amúgy lehet kapni olyan készletet, amiben van egy rakás színes gomb, és azokra le lehet cserélni a meglévő billentyűzet egyes gombjait, tehát működőképes megoldást is össze lehet hozni. A készletben a Panic mellett van például "Any Key" gomb is.
Lassan már a legelvetemültebbek is kijózanodnak a szilveszteri buli alatt fogyasztott alkoholomennyiségből, de ha vezetni szeretnénk, akkor talán mégis érdemes lehet meggyőződni róla, hogy erre hivatalosan is lehetőségünk van. A következő bemutatandó kis tárgy egy kulcstartóra rakható alkoholszint-mérő eszköz, az Alcohawk teszter.
Kézi alkoholtesztereket elég sokat lehet kapni a világban, de arra vigyázni kell, hogy a magyarországi szabályozás nem biztos, hogy megfelel valamelyik külföldinek, így az olyan teszterek, amik zöld/sárga/piros leddel jelzik az alkoholszintet, nem biztos, hogy jók! Magyarországon egy határ van a véralkoholszintre, ez 0,08% (8 ezrelék), így például a bemutatott teszteren (mivel az csak 0,1%-os pontosságú) nullának kellene látszódnia, hogy biztosak legyünk abban, hogy nem vétünk a szabályok ellen. A mérési kerekítések miatt, a 0,1% talán még határeset.
Ami tetszett:
- Könnyen használható (a kilégzett levegőből állapítja meg az alkoholszintet).
- Kicsi, akár a slusszkulcs mellé is rakható.
- Digitális kijelző.
Ami nem tetszett:
- Nem túl pontos (egyébként ez az ilyen eszközök közös baja, de nem is lehetséges ennél pontosabb értéket ilyen eljárással meghatározni). Mivel nem annyira pontos, mint amennyire a jogszabályok a szintet maghatározzák, így használata fakultatív, de semmiféleképpen nem mérvadó!
Vennék?
Nem sűrűn iszom alkoholt, így nem is használnám túl sűrűn, ezért én NEM, de aki rendszeresen a pohár fenekére néz, miközben azért vezetni is szokott, de mégse szeretne megvállni a jogosítványától, annak jól jöhet egy ilyen eszköz, mert ha nem is pontos, azért iránymutató lehet a jelzése.
2006 lassan letelik, kis zárásként egy rövid statisztika:
A blogban 13 tárgyat mutattam be eddig (illetve többet, volt az iPodos ugyebár...).
A blogban 16 hozzászólás született (jelen hozzászólást nem számítva).
A blogban 12 komment született, remélem ez jövőre nem marad ennyiben...
A blogot legsűrűbben Mozilla böngészővel olvassák, második helyen a FireFox áll.
A blogot leginkább Linux alól olvassák valószínűleg (a statgép 61% ismeretlent ír...).
2007-ben a blog folytatódik, remélem akkor is megmaradnak a rendszeres olvasók (mellesleg elnézést kérek, hogy majd egy hete nem frissültem, de a szabadság alatt lustább voltam az átlagosnál).
Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok!
Karácsonyra már elkésett dolog lenne ötletet meríteni ebből a beírásból, de nem csak az év ezen ünnepén lehet iPodos ismerősünket megörvendeztetni valami kis hasznos (haszontalan) kiegészítővel. Mivel több tárgyat is felsorolok, így nem lesz a megszokott kell/nem kell/vennék-e a végén, max néhány sorban leírom mindegyikhez külön-külön a véleményem.
1. i-Controll vezeték nélküli távirányító
Infravörös távirányító az iPodhoz, az alapműveleteket tudja. Önmagában nem biztos, hogy hasznos, de más kiegészítőkkel együtt esetleg használható.
2. DLO HomeDock Pro dokkolóállomás, és távirányító
Az eszközbe dugva az iPod összekapcsolható a tévével, a távirányító segítségével pedig a tévén navigálhatunk a képek, zenék és videók között.
3. iRecord tévéadások felvételére
Tévéadásokat és Sony Playstation játékkonzol jeleit lehet felvenni a segítségével és az iPodra küldeni.
4. MusicJam
Gitár és mikrofon bemenetes keverőpult iPodhoz. Mini házistúdió amatőr zenészeknek...
5. iSymphony dokkolóállomás
Ezzel az eszközzel egy régivágású music centert varázsolunk az iPod köré, mindenesetre önmagában is használható, hiszen CD lejátszó és rádió is van benne.
6. OhMiBod
Nos... Ez elsősorban a nőnemű iPod tulajdonosoknak készült. A zene ritmusára vibráló, "nemi örömszerzés céljából készült mesterséges eszköz". Hát, azért ilyen dolgok minden divatcikk esetében megjelennek előbb-utóbb. ;-)
Lehetne még legalább száz különféle eszközt itt felsorolni, csak dokkolóállomásból láttam már neten vagy húsz félét, de ennyiből is látszik, hogy széles skálán mozog a gyártók fantáziája, amikor egy sikeres termék nyomdokvizein akarnak haladni.
A Buzz-on futó versenyen a Gadgets az előkelő ötödik helyet érte el, így egy kicsit visszanyertem a bizalmam, hogy talán mégse felesleges az egész. Köszönöm mindenkinek az eddigi figyelmet:
Your hand should be an "open-b."
Move your hand away from your face, palms upward.
A jövőre vonatkozólag nagyobb terveim egyelőre nincsenek, egyelőre majd a már megszokott módon folytatom az írást, de tervbe lenne véve egy oldal csinosítgatás, amihez sajnos annyit se értek mint a konbájn kezeléshez.
USB csatolóval ma már szinte mindent lehet kapni, kávéfőzőtől ( ;) ) kezdve a videókártyáig. Egy részük hasznos, más részük teljesen haszontalan vacak. Mindenestre egy-két USB-s dolog szerintem minden mai számítógép mellett van (teszem fel ilyen csatolójú egér vagy billentyűzet, de mondjuk akár egy pendrive). A következő bemutatott tárgy a hasznosabb eszközöket egy kitben kínálja, ráadásul egy kis hordtáskában kapjuk őket.
A csomag tartalma: USB-s optikai egér, 4 portos USB hub, USB-miniUSB csatlakozó kábel, USB hosszabbító kábel, USB-s mikrofon/fülhallgató és egy RJ45 hosszabbító (ez utóbbi az egyedüli nem USB-s eszköz).
Kinek lehet jó? Elsősorban mondjuk notebookhoz, a hordtáskája egyik zsebében kényelmesen elfér az egész. Esetleg egy számítógép szervízes is tudja használni, legalábbis az egér miatt, a többi talán nem annyira fontos belőle (bár csak amiatt megvenni nem biztos, hogy érdemes, olyan külön is kapható). Meg bárkinek, hogy legyen egy tartalék készlete ilyesmikből.
Ami tetszett:
- Szinte minden, ami kellhet (talán egyedül az RJ45-ös hosszabbítót nem nagyon tudnám használni belőle, a többinek lennek esélye).
- Mindegyik hosszabbító, átalakító és az egér is felcsévélő kábeldobbal rendelkezik.
- Jó ötlet, hogy mindez egy kis hordtáskában van.
Ami nem tetszett:
- Szerintem egy 1GB-os pendrive hiányzik a készletből, amivel úgymond túlélőkészlet lehetne.
Vennék?
Magamnak talán nem, de mondjuk van ismerősöm, akinek a laptopjához egy egész jó karácsonyi ajándék ötlet lehetne, így IGEN (bár neki az ajándék már meg van...).
A következő blogolt tárgy egy óra lenne, bár felismerni csak arról lehet, hogy karra csatolható mint a rendes karórák általában.
Tulajdonképpen annyiban áll a különlegessége, hogy az időt nem egyszerűen mutatókkal vagy számokkal lehet leolvasni, hanem - a második képen látható módon - mindenféle kis grafikus kijelzőről kell kibogarászni. Azért megnézném azt az embert, aki egy ilyet visel, és az utcán megkérdezik tőle a pontos időt. A Tokyoflash oldalán még csak nem is ez a legelvetemültebb óra, mármint az időkijelzést illetően, van ott sokkal furcsább is (talán még később bogarászok onnan).
Ami tetszik:
- ... (gondolkozok, de nem nagyon tudok írni ide semmit).
Ami nem tetszik:
- Tulajdonképpen az óra szerintem nem napi használatra készült, hanem egy poénos ajándéköteletnek, használati értéke nem sok van (bár, egy idő után talán már meg lehetne tanulni gyorsan is leolvasni róla az időt).
- Nagyon drága. Nem néz ki különösebben jól se, és van vagy 30 ezer forint.
Vennék?
Persze...NEM. Van a Tokyoflash oldalán néhány óra, ami ugyancsak nem kis tanulást igényel, mire megtanulja használni az ember, viszont legalább jól néz ki, de ezzel a C kategóriás sci-fi-horror kelléknek kinéző órával kicsit túllőt a célon.
Csak Budapesten már van vagy 100 ingyenes hotspot, ezeken keresztül - mondjuk egy laptopot használva - ingyen netezhetünk. A Hotspotter.hu-n szépen meg lehet találni ezeket a helyeket, de a tényleges körülmények és elhelyezkedés vagy a felhasználás helye miatt ez nem ad arra választ, hogy biztosan tudjuk-e használni az adott helyen. Puding próbája az evés, odamehetünk és megnézhetjük a laptoppal a kezünkben a helyzetet, vagy esetleg egy ötletes eszközzel kideríthetjük az igazságot. A Hobbes kis eszköze scanneli az étert publikus wi-fi hálózatok után, és ha talál, akkor kijelzi a fontosabb paramétereit.
Az eszköz nem túl nagy, tenyérben, zsebben elfér, így nyugodtan végig lehet járni vele a kérdéses helyeket. 802.11b és 802.11g szabványokat ismer, kb. 90m-es rádiuszban elhelyezkedő forrásokat képes megtalálni.
Ami tetszett:
- A hotspotok terjedése miatt akár sűrűn használt eszköz is lehet, persze ehhez kell, hogy ki is használjuk (mondjuk ha valaki a városon belül több helyen is szeretne feljutni a világhálóra).
- Kicsi, speciális eszköz, semmi sallang.
- Könnyen kezelhető, persze az előző pontban említett ok miatt.
- W-Lan hálózatot telepítő, karbantartó szakemberek valószínűleg ki tudnák használni, bár ott valószínűbb laptop ilyen célú használata (amivel ugye azonnal el is tud jutni az adminisztrációs felületre).
Ami nem tetszett:
- Tulajdonképpen lehet, hogy mégis fogja az ember a laptopját, és közvetlen azon fog keresni nyílt hálózatot, maximum nem talál semmit, de ezen ez az eszköz se segítene. Emiatt nem biztos, hogy megéri venni ilyet.
- Az ára nem vészes, de semmiképpen se nevezhető olcsónak (60-70 dollár külföldön), emiatt megint csak érdemes nagyon átgondolni, hogy ki tudja-e az ember használni, egyszeri használatra semmiképpen sem érdemes megvenni.
Vennék?
Mivel de laptopom, se hotspot a környékemen, így NEM, de attól még egy hasznos kis ketyerének tartom. De megvenni emiatt még nem ajánlom senkinek se, hacsak nem tudja tényleg kihasználni.
Valószínűleg mindenki látott már a szöveget jobbról balra gördítő, LED-es reklám- vagy információhordozókat. Haszna biztosan volt ott ahol láttuk, mindenesetre több mint otthon lenne, de mégis lehet, hogy nem ártana ha van nekünk is ilyen eszközünk. Nade ezek általában nagyok, meg nem hordozhatóak, akkor már legyen benne egy golyóstollban...
118 karakteres szöveget képes a kijelzőjén megjeleníteni, így szerintem puskázáshoz nem a legmegfelelőbb. Tulajdonképpen azon gondolkozom, hogy mire is való ez, de eddig nem nagyon tudtam rájönni.
Ami tetszett:
- Szép golyóstoll...
Ami nem tetszett:
- Mire jó? Reklámozni vele valamit (pl. magunkat -> tkp flörtölni :) ), miközben nyílvános helyen írunk? Vagy esetleg saját magunknak egy emlékeztetőt beleírni, hogy folyamatosan a szemünk előtt legyen (és pont emiatt egy idő után már elkerüli a figyelmet)?
- Kevés karakterszám, bár puskázáshoz amúgy se lenne jó, hiszen ha hosszabb lenne a szöveg, akkor mindig végig kellene várni, amíg a kérdéses részhez ér.
- Nem túl olcsó, legalábbis egy normál, bármelyik papír-írószerben kapható Pax tollhoz képest.
Vennék?
NEM, mert azt se tudom, hogy mire használjam (az íráson kívül), de tényleg, ötlet...?
A sudoku egy Japánból származó rejtvényfajta, amiben egy 9x9 es rács fel van osztva 9 blokkra, ezekben a blokkokban 1-től 9-ig kell beírni a számokat úgy, hogy függőlegesen és vízszintesen se legyen ismétlődés. A játék elsősorban papírformában terjedt el, de van már számítógépen játszható verziója (még Azureus plugint is találtam), de ami a blog miatt érdekes, elektronikus kézijáték formában is rengeteg van már. A lennti képen látható kialakítású van nekünk is a családban.
A játék papíron nehezen játszható, főleg, ha bonyolultabb, több lehetséges jó változat közül lehet választani (és amikről csak később derül ki, hogy rossz választás volt), elektronikus módon sokkal egyszerűbb a játék, hiszen az egyszer beírt szám nyugodtan felülírható.
Ami tetszik:
- Logikát fejlesztő játék, akár kisiskolás gyereket (8-10 éves kortól talán) is meg lehet lepni vele.
- Elektronikus formában sokkal változatosabb a játék (nehézségi fokozatok beállításának lehetősége).
- Van lehetőség segítségre (hint) és átírásra, kezdőknek jól jöhet ez is.
Ami nem tetszik:
- A játék szerintem gyorsan megunható, maga az alapötlet nem ad a játéknak túl sok variációs lehetőséget (nem a tényleges számvariációkra gondolok, abból persze rengeteg van).
- Az elektronikus formában nincs lehetőség hexudoku játékra (16x16-os négyzetrácsba kell a számokat beírni, és hogy az informatikusok is örüljenek, itt természetesen a hexadecimális számrendszer számait kell használni), pedig ez pont az egyel előbb írt problémámra lehetne egyfajta megoldás.
- A kvarckijelzők kicsit ódivatúnak hatnak (gyerekkorom kvarcjátékaira emlékeztetnek), ráadásul nem nagyon találni arra példát, hogy kicsit feldobják a képernyőt valamivel, mindegyik ugyanolyan alap zöld színű.
Vennék?
A játék nekem annyira nem tetszik, volt vele próbálkozásom, mondjuk a gép anyámé, aki viszont sokat használja. Én valúszínűleg NEM vennék, de inkább csak amiatt, mert maga a sudoku játék nem nyerte meg a tetszésem igazán, egyébként nyugodt szívvel ajánlom.
Itt az új James Bond film a kertek alatt, nem meglepő, hogy vannak, akik szuperkém-lázban égnek (viszont úgy hallom, hogy Bond alig használ az új filmben kütyüket, hát hallatlan... ;-) ). Persze az ilyeneket jól ki is lehet használni azzal, hogy mindenféle hülyeséget jó drágán rájuk sóznak. És mi az, ami egy botcsinálta spy eszköztárából se hiányozhat? Persze egy jó hallókészülék, amivel akár a szomszédék családi életét is jobban lehet hallani. Erre a célra tökéletes a címben említett, fülbe dugható kis eszköz.
A leírásában az szerepel, hogy a távoli, alig hallható zajokat tökéletesen felerősíti. Persze a közeli, tökéletesen hallható zajokat is fel fogja, így a halláskárosodás valós kockázat.
Ami tetszett:
- Hmm... kis helyen is elfér, tehát legalább a fiók mélyén nem fog sok helyet kérni, mert úgyis oda kerül.
Ami nem tetszett:
- Micsoda ötlet... Egy hallókészüléket rásózni a nem hallássérült emberekre...
- Meg persze ha eddig nem volt, nagyon egyszerűen lehet károsodást összeszedni, elég csak egy ilyennel véletlenül kilépni az utcára.
- Hogy néz már ki a fülben...? Magára kicsit is adó szuperkém felvisszadugja Q se zsebébe.
Vennék?
Persze, hogy NEM, meg úgy általában senkinek se ajánlom (remélem itthon egyébként se lehet kapni, bár E-Bayen láttam). Jó esetben nem is működik, így nincs kockázat a használatával, rosszabb esetben meg kell tanulni mutogatni.
Na jó, azt hiszem kicsit fura lett a mostani téma, de ilyennek is kell lennie néha...
Kicsit fura, hogy vannak állandó olvasói a témának (legalábbis a statisztika szerint), de közel nulla visszajelzést kapok. Nem tartom túl nagyra az egészet, de ha az ég világon senkit se érdekel annyira, hogy idepöttyentsen annyit, hogy "ez nem tetszett, mert csak" vagy "ilyet én is elfogadnék", akkor lehet, hogy ebben a témában is feleslegesen vesztegetem az időmet, mint a másikban, hiszen ezt nem csak a magam kedvéért kezdtem el. A másik blognak persze megvolt az a baja is, hogy maga a téma se tetszett már nekem se egy idő után, itt legalább ez a veszély nem fenyeget.
Mire nem jó a Buffert olvasni a főoldalon néha... Ott olvastam, hogy egy 3000Ft-os műszert lehet kapni ajándékba. Nocsak, linkre kattint azonnal, ez talán érdekes lehet. Nos, a link a Sat.hu webáruházára továbbított, ahol egy ingyenes regisztrálást követően küldenek egy kis műszert, amellyel a műholdvevő antenna jeleit vizsgálva lehet beállítani a jó irányba az antennát.
Én regisztráltam (a linkre kattintva ezt bárki megteheti december 18-ig), bár valószínűleg nem fogom használni, mert már egy ideje áttértünk kábeltévére, előtte viszont nagy segítség lett volna egy ilyen, amikor tekergettük az antennát.
Ami tetszik:
- Egy emberes antenna-beállítás lehetősége.
- Olcsó (naja, egyébként se drága, de most meg... ;-) )
- Kicsi, zsebben elfér, egy antennaszerelőnek alap.
Ami nem tetszik:
- Tulajdonképpen nem igazán van ilyen, talán csak a specialitás miatt nem egy mindennap használt eszköz, ráadásul aki nem szokott/akar babrálni az antennájával, annak teljesen felesleges.
Vennék?
Szükségem már nincs rá, de a múlt örömteli ordibálós-antennatekerketős-szitkozódós akcióira emlékezve valószínűleg IGEN.
Eddig órát nem mutattam be, legyen az első egy tényleg érdekes konstrukció. Ugyan a hasznos dolgok közé illesztettem, azért mint óra, lehet ennél normálisabbat is kapni, ez inkább egy "fun" darab. A Giovannoni Timesphere egy ébresztő funkciókkal ellátott asztali óra, egyedüli különlegessége, hogy bármilyen sík felületre képes kivetíteni az időt (ilyen órám egyébként nekem is van, a plafonra vetíttetem az időt, így éjszaka felriadva is látom mennyi idő van még reggelig).
Mégis miben más ez az óra akkor? Mint látható, egy mindenféle felfüggesztés és kábel nélküli gömb lebeg az órában kialakított mélyedésben, ebben rejlik a projektor is egyébként. Elektromágneses indukció elvén működik a lebegése, néha feltöltést igényel.
Ami tetszik:
- Szép design.
- Jól néz ki a lebegő gömb.
- Rádiófrekvencián kapott jelek alapján képes atomórához szinkronizálni a pontos időt.
- Hőmérő is van benne.
- Projektor.
Ami nem tetszik:
- A számlapján elég furcsa betűtipusokat használnak, nekem elég olvashatatlannak tűnik, félkábultan ébredve zavaró lehet.
- Nincs benne rádió (legalábbis egyik leírásban se láttam utalást rá), márpedig szerintem jobb csendes (vagy hangos, ki-ki igényei szerint) zenére ébredni, mint csörgésre vagy búgásra.
- Bár nincs tudomásom róla, hogy kis hazánkban kapható lenne, de a kinnti árak is elég borsosak.
Vennék?
Ha nem lenne már egyébként is egy hasonló tudású (de legalább tizedannyiba került) órám, akkor is csak TALÁN, jól néz ki ugyan, de a rádió hiánya nekem sokat ront az értékelésén.
Bár mobiltelefon téren nem mozgok otthonosan, azért néha megfogja a tekintetem néhány termék, vagy a kialakítása vagy - mint esetünkben is - a tudása miatt. A Nokia N93 olyan eszköz, amit már magamnak is el tudnék képzelni, persze sajnos nem az én árkategóriám. Szinte mindent tud, amit egy mobiltelefontól elvárhatunk, de ezen kívül egy 3.2Mpixeles kamera is van benne amit akár digitális kameraként is lehet használni. Elég nagy a kijelzője (kábé innen indulhat a használható mobil netezés definíciója), 3G rendszerben is működik, tehát a készülék szempontjából nincs akadálya a netezésnek.
Bár a kamera furcsa helyre került, és miatta a telefon vastagsága nem elhanyagolható, de ezért cserébe már belépő szintű digitális fényképezőgépet kapunk a nem kevés pénzünkért - na, nem emiatt lenne érdemes szerintem megvenni.
Ami tetszett:
- A tudását kár felsorolnom, itt elolvasható az összes.
- A kijelző kihajtható, elfordítható, így tényleg olyan lehet, mint egy kicsi digitális kamera.
- A memória SD-kártyával bővíthető (ami viszont sajnos ki is kell használni, az alap 50MB fényképezgetéshez nem nagyon elég).
Ami nem tetszett:
- A design nem lett túl szép és a kamera tényleg sokat ront még ezen is, de hát valamit valamiért.
- Drága, bár ez nem csoda egy ilyen tudású készülék esetében, bár azt nem tudom ebben az árban mennyibe kerül a Nokia logó...
- Csak fekete és ezüst színben van, bár őszintén egyéb divatszínt tényleg nehéz is lenne elképzelni hozzá.
Vennék?
Ha rám szakadna a Nemzeti bank, akkor IGEN, már régebben is kerestem olyan telefont, ami többé-kevésbé normális fényképezőként is használható lenne, akkor nem két eszközt kellene cipelni, ráadásul egyre inkább érdekelne a 3G, mégha jelenleg a lakóhelyemen erre nincs lehetőség.
Ugye mindenki járt már úgy, hogy késő estére a bősz egerészés közben elkezdett fázni a keze...? Nos, ha tényleg volt ilyen, akkor a következő eszközt neki találták ki, mert ez egy kesztyűszerűen körbeveszi az egerésző kezet (egérrel együtt) és USB portról kapott energiát használva melegít.

Az eszköz (a képen látható hölgyből talán kitalálható) japán gyártmány, de nem is Japánon kívüli használatra tervezték. Japánban ugyanis sok helyen - ilyen Tokyo is - a házakban nincs fűtés, csak légkondícionáló ill. néhány esetben fűthető ülőasztal (kotatsu) szokott lenni, így egy a szokásosnál hidegebb telek alkalmával a japánok igencsak cidriznek, ha nem akarnak drága villamos energiával fűteni. Az ilyen esetekre találták ki ezeket a számítógépes eszközöket. Nem csak ilyen létezik, esetleg később a bloggban a fűthető (sőt, hűthető) inget, a lábmelegítőt és pokrócot is bemutatom. De lássuk, hogy egy magamfajta európai embernek mi a véleménye erről.
Ami tetszik
- Na ilyen nem igazán van, nekem eddig soha nem a kezem fázott az íróasztalnál (mondjuk a lábamra jól jönne egy hasonló). Talán amiatt tetszhet csak, hogy én megszálottan gyűjtök minden információt használhatatlan USB-s kütyükről :).
Ami nem tetszik
- Maga az ötlet nálunk kudarcra van ítélve, ilyet Magyarországon 2 darabot se adnának el.
- A kék halas design gyerekes, bár van akinek inkább a vicces szó jut róla eszébe.
- Teljesen feleslegesen elhasznál egy USB portot, nyugodtan mehetne adapterrel a villamos hálózatból is.
- Amennyire kivettem a leírásból, bizonyos egerekkel nem is működik (lézeres? síma optikai?), gondolom amiatt, mert az egér majdnem teljes sötétben van.
- Mi van a másik kézzel...?
Vennék?
Természetesen NEM, esetleg ha valóra válna egy álmom, és Japánban élhetnék egy ideig. :)
Bár nem sok hely van az asztalamon, azért most már tudom, hogy mi hiányzik onnan... Nos, a Nabaztag (ami egyébként értelmes szó, örményül nyúl a jelentése). Ez egy stilizált nyuszifigura, amelyik tudja mozgatni a füleit, és különböző fényeffekteket képes a testén megjeleníteni. Na persze emiatt még nem ekrült volna a blogba, hanem azért, mert egy wi-fi routeren keresztül kommunikál, netkapcsolat szükséges hozzá, és netről letölti ill. felolvassa a leveleinket, netes információkat tölt le (a sját hálózatáról) ingyenesen. Van fizetős szolgáltatása is, a telefonálás és SMS pénzbe kerül.
Amúgy lehet Magyarországon is kapni, ha keresőbe beírjuk a nevét, elég sok találatot ad, viszont szerintem borsos az ára, közel 30.000Ft.
Ami tetszik:
- Érdekes ötlet.
- Aranyos figura, gyerekek biztos szeretni fogják.
Ami nem tetszik:
- Aranyos figura ( :D ). Igen, ami jó, az rossz is egyben, talán egy kicsit gyerekes lett a produktum, pedig elsősorban nem gyerekek részére készült.
- Talán nem is igazán van értelme a szolgáltatásainak, hiszen elég, ha az ember pár percre odaül a gép elé, és kattintgat kicsit, az eredmény ugyanaz.
- A szolgáltatásához képes nagyon drága. Persze ez relatív, de valószínűleg, ahogy az újdonság varázsa elmúlik, utána nem sokat lenne használva.
Vennék?
Kategórikusan NEM, és döntésemben nem elsősorban az ár a domináló. Aranyos, meg "okos" (így is reklámozzák), de nálam biztosan egy gyorsan feledésbe merülő tárgy lenne valamelyik fiók mélyén.
Még egy-két éve, ha valaki a Skype-ot emlegette, akkor valószínűleg a legtöbben csak néztek bambán (én is), de manapság azok közül, akik rendszeresen interneteznek, már elég sokan használják az ingyenes telefonálást is lehetővé tevő programot és szolgáltatást. Bár én nem vagyok közöttük - ez elsősorban a netkapcsolatom bűne - de magát az ötletet nagyon jónak találtam mindig is. Az viszont nem tetszett, hogy a telefonbeszélgetések a számítógép adta lehetőségektől függtek, tehát hangkártya, hangszórók és mikrofon is szükséges volt hozzá (valamivel egyszerűbb mikrofonos fejhallgató használatával). Erre megoldás, a számítógépes kapcsolatot nem igénylő kézi telefon-készülék. Ezekből mára már elég széles választék, ilyen a címben említett Dualphone 3088 is. Miért dual? Mert egyrészt normál vezetékes telefonként is működik (de vezeték nélkül), másrészt VoIP telefonbeszégetésekre is lehet használni megfelelő internetkapcsolat esetén.
Ami tetszik:
- Kétfajta működési mód.
- Nagyméretű kijelző (SMS írás/olvasást megkönnyítve).
- Grafikus menü.
- Nincs vezeték.
- A Dualphone rendszere Magyarországon is elérhető.
Ami nem tetszik:
- Túl nagy, egy mobiltelefonnál legalább háromszor nehezebb és méretesebb (a legtöbb hasonló telefon egyébként ugyanilyen gondokkal küzd).
- Bár nem vezetékes, azért vannak távolsági korlátok a használatában, senki se gondolja, hogy az otthoni routert majd a cégtől tudja ezzel használni (hacsak nem otthon dolgozik :) ).
- Azért egy átlagos mobiltelefon a tudását tekintve (alkalmazások, fényképezőgép, hagfelvétel, stb.) valószínűleg kenterbe veri, bár ez nem is a mobilok piacára akar betörni.
Vennék?
Ha a netkapcsolatom engedné, akkor TALÁN (előbb hosszabb ismerkedés kellene, hogy megelőzze a Skype világával).
gadget ['gædзit] fn fortélyos szerkezet, ravasz kis masina/készülék, szerkenytű, herkenytű
Azt hiszem az angol szó nagyon jól lefedi azt a ketegóriát, amivel majd a második (remélhetőleg jobban sikerült) blogomban foglalkozni szeretnék. Engem egyébként mindig is érdekeltek a kis szerkezetek (már gyerekkoromban a kulcstartómon is volt minizseblámpa meg iránytű), bár manapság az érdeklődés a netes nézelődésnél áll meg, elsősorban anyagi okok miatt. A témában szereplő szerkentyűk néha viccesek, néha teljeséggel feleslegesek (ilyenekkel két topik is foglalkozik a HWSW-n, jórészt én tartom karban az utóbbi időben mindkettőt), viszont néha az ember rátalálhat tényleg hasznos dologra is.
Megpróbálok a témában minél több ilyen cuccot felkeresni és bemutatni ezeken az oldalakon, kicsit megkísérlem értékelni is (ilyen tetszik/nem tetszik formában), lehetőleg valamilyen egységes formában minden bejegyzésnél.
Mivel a témák javarészt kétfajta tárgyról fognak szólni, ezért már eleve kreáltam két kategóriát, a hasznos és a haszontalan tárgyakét (ki-ki eleve a csak őt érdeklő kategóriát böngészheti). Persze az, hogy mit-hova fogok tenni, erősen szubjektív, van akinek egy USB-s hörcsögkerék is haszos lehet, én azért ezt inkább a vicces dolgok közé tenném.
Egyelőre bevezetésként ennyi lenne, előreláthatólag holnap meg is születik az első érdemi információt is tartalmazó post.